2014. augusztus 27., szerda

Kritika #13 - Míg a kampó el nem választ

*Hola Drágáim*

Míg a kampó el nem választ

Kinézet

Fejléc: A fejléced első ránézésre nem rossz, de valami, mintha hiányozna belőle. Letöltés utáni ránézésre már akadnak rajta hibák, amiket a fekete háttér idáig elrejtett. Az alap tetszik, bár a szereplőket máshogy helyeztem volna el, illetve másik képet tettem volna rá, róluk. A felirat tetszik, szép a betűtípus, ráadásul a színek is passzolnak a ruhájához, és a modulsávban lévő sárgás szövegdobozokhoz. Az idézet roppant ötletes, imádom, és a dalt is, amiből vetted, úgyhogy most ezért kapsz egy plusz pontot. ( Nem azért, mert imádom, hanem, mert végre nem egy agyonhasznált szövegről beszélünk! ) 
10/6.5 +1

Design: Az egyszerű fekete háttér tökéletesen megteremti a blog alapját. A modulok és a bejegyzés sárgás színe kiegészíti mindezt, ráadásul még a fejléchez is passzol. A modulsáv sorrendje jó, bár az oldalmegjelenítést fentebb helyezném,  illetve a chat színét átalakítanám. Az alapja lehetne olyan, mint a blogé, a többi szín pedig sárga, vagy fordítva. Az menüt végignézve a bloggerina fülön akadt meg a szemem, de hiába nyitottam meg, nem tudtam meg többet, így hát kíváncsiságomat nem sikerült csillapítanom. A betűtípusok/színek egészen rendben vannak, bár a bejegyzés típusát átállítanám Georgiára. 
10/8 - Imádom a sárga, sötétkék, fekete párosítást

Történet

Észrevételek: A prológus elég hosszúra sikeredett, ami nem halálos probléma, de máskor próbálj pár sorral kevesebbet írni. 

Tartalom: Hasonló témájú bloggal még soha nem találkoztam - lehet, hogy csak én vagyok felületes-, így gratulálok, amiért végre nem egy sablontémáról beszélünk. Nem teljesen ugrik be Pán Péter sztorija, de körvonalasan megvan, és őszintén nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz kihozni ebből. Hogy mennyire teszed egyedivé, illetve, hogy milyen csavarokkal fogod meglepni olvasókat. A leírások és párbeszédek aránya rendben van, bár engem kicsit zavar, hogy minden párbeszéd után kimarad egy sor. ( gondolom azért, mert wordbe írod.) 
10/8 

Helyesírás: Helyesírási/elgépelési hibát nem találtam, és veszőhibát is csak nagyon elvétve. Látom a szóközök használatában teljességgel tisztában vagy. Nem kellett hozzá sok fejezet, hogy rájöjjek, a szókincsed némely téren nagyon választékos, ezzel élvezetesebbé téve az olvasást. "- Akkor ezt hidd el! -kiabálja, és a következő pillanatban felém kerekedik. Ajkai az enyémeket falják, és nincs kedvem elrontani ezt az édes pillanatot. Körmöm a pulóverébe váj, szája a nyakamra vándorol, halk nyögés tör fel a torkomból, szinte már dorombolok érintésétől." Ez volt az  a mondat, amit szerintem igazán szépen fejeztél/írtál ki/le. Összességében szerintem jól írsz, bár furcsa, hogy jelenben teszed ezt. 
10/9

40/31 +1

Ölel Titeket: 
Lisa Nowell xx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése