2014. augusztus 25., hétfő

Könyvajánló #1 - Forgotten

*Hola Drágáim*

Íme a blog első könyvajánlója, melyet Bognár Bius kezdeményezett. Most, hogy valaki beküldte az első könyvet, remélem, hogy mások is ráveszik magukat, elvégre nem tart sokáig! Leírod a könyv címét, íróját, és a véleményedet róla, a többi már az én dolgom! 

U.i: Ezt a könyvet még nem olvastam, így saját véleményemet csak részben tudom veletek megosztani! A könyv mostantól bekerül a a Könyvek fülbe, mégpedig PDF formátumban, hátha valaki kedvet kap az olvasáshoz!





Író: Cat Patrick
Cím: Forgotten - Úgyis elfelejtem
Oldalak száma: 278
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó Kft. 
Megjelenés: 2011

Tartalom: "Minden éjjel, miközben a tizenhat éves London Lane alszik, az aznapi események törlődnek az elméjéből. Reggelre csupán a jövőjére emlékszik. A lány megszokta már, hogy az előző este írt jegyzetei és egy bizalmas barátnő segítségével éli túl a napot. A dolgok azonban a fejük tetejére állnak, amikor az iskolában feltűnik egy új fiú. Luke Henry nem olyasvalaki, akit az ember csak úgy elfelejt, ugyanakkor – bárhogy is próbálja – London nem találja őt az előtte álló történések emlékképei között. Amit előre lát, az viszont egyre nyugtalanítóbb. Rájön, hogy ideje utánaeredni a múltnak, amit folyamatosan elfelejt még mielőtt elpusztítaná a jövőjét."

Miután utána néztem a könyvnek, rájöttem, hogy az emberek eléggé megosztó véleménnyel vannak róla. Sokakat a borító vett rá az olvasásra, de csalódtak a könyvben, ezzel ellentétben viszont vannak olyanok is, akiknek listája egy újabb kedvenc könyvvel gyarapodott! 
Beleolvasás után azt hiszem, az elsők közé tartozok! --> Olvass bele ITT!

Néhány vélemény:

"Vegyes érzéseim vannak, mintha többet vártam volna ettől a könyvtől… az alapötlet nagyon tetszett, hogy a jövőre emlékezhetünk… az elején az írónő bedobott a mélyvízbe, egymás után pörögtek az események, és bár tetszett, de nem mindig értettem, hol is tartunk. Luke karakterével úgy-ahogy megbékéltem, Londont nem sikerült teljes mértékben elfogadnom, az úgynevezett legjobb barátnőjétől pedig egyenesen falra másztam… kíváncsi voltam, mi sül ki ebből, de sajnos a vége össze lett csapva, és nem is lett rendesen befejezve, mintha csak elvágták volna… egyelőre nem tudom eldönteni, hogy én olvastam rosszkor / rossz hangulatban, vagy ez a könyv tényleg ennyit tud." - Lanore

"Na ugye, hogy van vámpírok, vérfarkasok, angyalok és egyebek nélkül is élet! Apró hibáitól (miért nem felejti el a főhős az osztálytársait, az eddig megtanult tananyagot…, ha egyébként minden mást igen) nagyon tetszett ez a könyv. 
A magyar cím meg egyszerűen fantasztikus! (Na de az Alien sorozat óta közismert tény, hogy mi magyarok nagyon találékonyak vagyunk címadásban és nem ragadunk meg egy egyszerű Participle alaknál)" - Bmgrapes

"Az jutott eszembe az olvasás közben, hogy manapság milyen nehéz lehet könyvet írni. Olyan történetet kitalálni, amit nem írtak meg mások…. 
Ez a történet érdekes volt. Múltat elfelejteni, és a jövőre emlékezni, hát nem mindennapi sztori. 
De valahogy mégsem ragadott magával… valami hiányzott belőle…" - Light House


Beküldő, Bius Bognár véleménye:
Ez a könyv csupa emlékezés... Minden mozzanatára figyelned kell, ahhoz, hogy tényleg odatudj figyelni a dolgok mikéntjére. Részese lehetsz annak, hogy egy amnéziás lánynak is lehet egy tökéletes barátja, és jóra fordulhat az élete. Egyszerűen magával ragadtató. Szerintem a könyv eléggé frusztráló, alig bírod kivárni, hogy mi lesz a vége. És ha már a végére értél, akkor meg csalódott vagy, hogy csak ennyi volt. 



Ölel Titeket:
Lisa Nowell xx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése