A megmaradt 49 olvasómnak!

*Hola people* 

Szóval, az ok, amiért itt vagyok, még mindig nem egy kritika - amire már oly' régóta vár az a két ember - vagy egy újabb cikk, hanem egy kis helyzetjelentés, bocsánatkéréssel megszórva. Az igazat megvallva szinte minden nap felnézek a blogra, és csekkolom, hogy jött e valami komment, üzenet, feliratkozás vagy bármi, tehát itt vagyok, de mégsem. Régen imádtam a nyári estéket blogírással tölteni, de mostanra ez eltűnt. A nap végére hulla vagyok, illetve mindig közbe jön valami, amikor éppen leülnék írni, és érdekes, de hiába gondolja mindenki, hogy nyáron több az idő blogolni, mert szerintem nálam ez pont fordítva van - legalábbis mostanság igen. Tehát meglehet, hogy a lustaságom is közre játszik, de nincs annyi kedvem és ötletem, mint eddig. Az is rossz érzéssel tölt el, hogy egyre kevesebb az érdeklődés a blog iránt, sőt már mínusz kettő olvasót is a magaménak tudhatok. Lehet, hogy ez nekem és a kihagyott időmnek köszönhető, de ettől függetlenül még rossz érzés, hogy a felfele út helyett a blog elindult lefelé a lejtőn. Az elején annyira lelkes voltam - még most is az vagyok, valamilyen szinten -, és büszke is, amiért sikerült ennyi olvasó figyelmét felkeltenem és rengetegen dicsérték a kritikáimat - amiért őszinték, mégis visszafogottak voltak -, mondtak köszönetet, majd kérték bármilyen segítséget. Tömérdek cikk ötletem volt, illetve novellaversenyt is terveztem, amiből aztán semmi sem lett. A kritika kérés először teljesen aktív volt, de egy idő után túl sok rendelés érkezett, én pedig meguntam ezt - mert szerettem volna más bejegyzést is a blogra - és inaktívvá tettem, majd az utóbbi időben ismét aktív, viszont már csak három hely van. Na igen, de végül is, ha megnézzük ez sem sokáig tartott, mert jelenleg van két író, aki legalább egy - ha nem kettő - hónapja várakozik arra a szerencsétlen kritikára, amit képtelen voltam nekik megírni. Igaz, volt, hogy leültem ' na, most megírom' címszóval, de aztán mégsem tettem. Hogy miért? Mert nem szerettem volna összecsapott munkát kiadni a kezeim közül. Talán várniuk kell, de tudom, hogy amikor végre eljön az idő, akkor száz százalékos munkával fogok visszatérni. Nem tudom, hogy hányan fogjátok elolvasni ezt a posztot, illetve, hogy hányan iratkoztok majd le a megtekintés után, de mindenképp szerettem volna, ha tudjátok mindezt. Ha tudjátok, hogy rettentő bűntudatom van, amiért 51 - vagyis már csak 49 - embert cserbenhagytam. Amiért 49 embernek csalódást okoztam. Viszont, mielőtt bárki is félre értené, a blog nem zár be, csupán energiára és új ötletekre van szükségem, hogy újra felkeltsem az érdeklődéseteket. A blogot továbbra is figyelem, és bármelyik pillanatban visszatérhetek egy frissel, de egyelőre türelmet kérek tőletek - főleg azoktól, akik kritikára várnak. És, mielőtt teljesen a végére érnék, azért el szeretném mondani, hogy akinek tanácsra van szüksége, az a blog e-mail címén továbbra is elér, illetve a chatet és a kommenteket is nyomon követem. Ha bármilyen cikk ötletetek, esetleg beküldésre szánt novellátok van nyugodtan írjatok!

Ölel Titeket:
Lisa Nowell xx