Önértékelési és étkezési zavarok. Betegségek, amikről nem
veszünk tudomást, egyszerűen, mintha nem is léteznének; nem beszélünk róluk
eleget. Sokunk csak a védőnő által tartott felvilágosító órán hallottunk ezen
betegségekről, pedig környezetünkben is jelen vannak. Nem gondoltad volna, de e két betegségnek
igenis köze van egymáshoz. Több kutatás is kimutatja, hogy az elmúlt évek során
nagyon megnövekedtek a bulimiás, anorexiás, depressziós betegek száma.
Próbálhatunk mentegetőzni, de ennek egy oka van: ahogy a technika fejlődik,
minden hirdetési felületen a csinos és vékony, szinte már tökéletes lányokat/fiúkat látjuk. Mindenhol azt reklámozzák, hogy fittnek és korcsnak kell lenned, ahhoz,
hogy az életben érvényesülj, és sajnos, ez így is van. A sok butaság hatására
saját magunk súlyos kritizálás mellett már másokat is megszólunk, mit sem
törődve azzal, hogy egyébként az illető személyisége milyen. Sokkal könnyebb
másokban keresni a hibát, mint saját magunkban. Egyszerűbb azt mondani, hogy:
b*d*s ribanc, csak azért, mert vékonyabb nálad, vagy azért, mert épp teltebb,
mégis többen odavannak érte.
Az elmúlt egy-két évben több kampány, és híresség is
megpróbált rávilágítani, hogy ezeknek az embereknek igenis szükségük van
segítségre, mielőtt még túl késő lenne. Először egy iskolai felvilágosító órán
hallottam róla, hogy mik is azok az étkezési zavarok. A képeket látva, elszörnyedve
figyeltem, hogy lehet valaki 28 kilogramm felnőtt korában. Szinte undorodtam a
látványtól, illetve gyerekesen mosolyogtunk egy-egy dolgon, mert nem igazán
értettük. Az ember sosem érti meg igazán ezeket a dolgokat, amíg nincs benne.
Nehéz elképzelni, de azért megpróbálom megértetni, hogy mit is éreznek ezek az
emberek: kivetettnek érzik magukat, nem találják a helyüket a világban; amikor
az ételről van szó, egyszerűen összezavarodnak, tudják, hogy szükségük van rá,
mégsem ehetnek, illetve a másik esetben halálra zabálják magukat; minden étkezés
után lelkiismeret furdalásuk van, megbánják, hogy ettek, és az érzés
csillapítása érdekében megszabadulnak a megevett ételtől – fenti, vagy akár
lenti úton -; mindig másokhoz hasonlítják magukat, sosem érzik jól magukat a
bőrükben.
Hogy jön ehhez az önértékelési zavar, illetve mi is az?
Önértékelési zavarral körülbelül a minden ötödik ember küzd,
és figyelmetlenségünkkel csak súlyosbítjuk a problémát. Lehetnek súlyosabb és
gyengébb fokozatai is. Nagyon sok olyan ember van, aki nem mer megmutatkozni
egy társaságban, nem mer felszólalni, egyszerűen csak meghúzza magát, hagyja,
hogy megalázzák, csak azért, mert kevesebbnek érzi magát másoknál. Ha valaki szebb,
gazdagabb, esetleg sikeresebb, akkor már hajlamosabbak vagyunk felsőbbrendűnek
tekinteni magunknál, pedig semmivel sem különb, mint mi. Önértékelési zavar
sokszor még gyermekkorban alakul ki, főbb okozója lehet a családi háttér, egy
tragédia, esetleg megalázó esemény. Nem vagyunk egyformák, van, aki könnyen
túlteszi magát az ilyeneken, van, akiben pedig örök tüske marad. Ha, már a
megalázásnál járunk meg kell, hogy említsük, hogy ezek leginkább az iskolában
történnek. A jobbik esetben, csak egyszer fordul elő ilyen dolog, de megeshet,
hogy ez rendszeressé válik. Erre egy példa: van egy lány a sulidban, aki nagyon
nem kedvel téged, mindennap beléd köt, kinevet, megaláz. Egy idő után – hacsak nem
vagy hiperszupermagabiztos – ez lelki terrorrá válik számodra. Mindennap úgy
kelsz fel, hogy tudod, hogy mi vár rád. Amint meghallod az illető hangját,
nevét, a gyomrod görcsbe rándul, és legszívesebben menekülnél, mintsem, hogy
szembe szállj vele. Ez is válthat ki belőled, egyféle önértékelési problémát.
És, hogyan kapcsolódik ez az étkezési zavarokhoz? Úgy, hogy az esetek hatvan
százalékában, aki önbizalomhiányban szenved – csak a szóismétlések
elkerülésének érdekében –, annak étkezési zavarai is lesznek, mégpedig a rossz
önbecsülés, és örökös elégedetlenség miatt.
Nagyon sokat olvastam ebben a témában, és egyre többet
olvasok hasonló témákat. Mindnyájunknak fel kéne hívni a figyelmét ezekre a
dolgokra, melyek, mint említettem saját környezetünkben, baráti körünkben is
ott vannak. Sokszor figyelmen kívül hagyjuk a jeleket, melyek arra utalnak,
hogy a körünkben valaki segítségre szorul, illetve sok esetben nem vesszük
észre, hogy mi magunk vagyunk a bajok okozói. Állj meg egy percre, és
gondolkodj el azon, hogy hányszor bántottak téged, és te hányszor bántottál
mást. Rosszul esett, amikor téged bántottak, ugye? Szerinted annak, hogy esett,
akit te bántottál? Nem fogok álszentkedni, bevallom őszintén, hogy bántottam
már embereket ok nélkül, pedig alapból nem ilyen a személyiségem, csak éppen
ilyen társaságba kerültem. Aztán amikor én kaptam – amiből azért bőven kijut
állandóan -, belegondoltam, hogy milyen érzés, illetve, abba is, hogy én hogyan
tehettem ezt másokkal? Nagyon rossz érzés volt, persze nem biztos, hogy
mindenki így érez. A lényeg, hogy ebben a rohanó világban álljunk meg egy
percre, és nyissuk ki a szemünket, vegyük észre az árulkodó jeleket. Gondolkozzunk
el, mielőtt ok nélkül nevetnénk ki valakit. Gondoljunk bele, hogy ő vajon miért
ilyen, illetve hogyan eshet neki.
A magyar lakosság:
1 – 4 százaléka szenved étkezési zavarokban.
15,1 százaléka szenved depresszióban.
5 – 7 százaléka szenved önértékelési zavarokban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése