*Hola people*
Ez a bejegyzés ötlet nem is tudom honnan jött, talán onnan, hogy ma egy lány megkért, hogy írjak neki kritikát, de a blogon jelenleg inaktív a kérés, így privátban megírtam neki a véleményem. A lány wattpad-on írja a történetét, majd, amikor valahogy szóba került, az mondta erről, hogy azért, mert blogspoton a design alapján ítélnek. Bővebben belegondolva sajnos, igen, majdnem így van. Nem minden esetben történik ez, de manapság tényleg kevés teret kapnak az igényes, jó blogok. Egyébként azoknak sokkal könnyebb dolga van, aki már évekkel ezelőtt, mielőtt minden megváltozott itt, szereztek maguknak egy kisebb nézettséget.
Kicsit szíven ütött, amit mondott, mert én is blogspotos vagyok, és akármennyit is változott a világ, szerintem itt van egy közösség, amíg véleményem szerint – javítsatok ki, ha nem így van – a wattpadon ez nem így működik. Rossz belegondolni, hogy vannak, akik azért váltanak, mert itt már minden a külsőn megy, illetve, hogy minél jobban csillogj-villogj, a legújabb és legmenőbb HTML kódos designokkal. Igen, most mondhatjátok, hogy nekem is az van, és nem is tagadom. Itt még nem, de a másik kettő blogomon igen, viszont szeretem megtartani a saját egyszerűségemet.
Minden a külsőn, a versengésen, egymás eltiprásán megy.
Szomorú – ezt csak nemrég vettem észre -, hogy milyenek vagyunk a másikkal, és itt most csak az írókról és szerkesztőkről beszélek. Régen, amikor én még javában kezdő voltam, mindenki segítőkészen és normálisan állt a dolgokhoz. Akkor is voltak kritikusok, kevésbé jó és jó, ismert és teljesen ismeretlen blogok, bloggerrek, de, akkor segítettünk másoknak. Írtunk neki véleményt, ha elakadt, adtunk tanácsot, csináltunk neki egy fejlécet, vagy megtettünk egy tőlünk telhető apróságot:
Mint ember, az embernek. Mint blogger, a bloggernek.
Hogy manapság mi folyik itt?
Sokan várják, hogy leírja nekik bárki is a véleményét, de ők nem szánnak más blogjára öt percet – illetve, ha írsz nekik, akkor semmibe vesznek, amennyiben nem azt írtad le, amit vártak. De most nem ez a lényeg. Látjuk, hogy valakinek nem megy a szerkesztés, de nem segítenénk nekik magunk, vagy ajánlanánk segítségre lehetőséget. Egyes kritikák szándékosan beletipornak a lelkedbe, hátha feladod, amit csinálsz – nem, itt nem az őszinte kritikáról beszélek, azzal nincs baj. Végső soron pedig elvárják, hogy kritikusok és designerek első sorba helyezzék őket, és csak másodsorba a saját életüket, családjukat, az iskolát. Ezt pedig már csak az tetézi, hogy sok rendelő köszönni sem tud.
Jobb adni, mint kapni.
Mindenki arra törekszik, hogy neki a legjobb legyen mindene. Legjobb design, fejléc, modulok, mindenből a legújabb, amilyen még senkinek sincs – itt nem az egyediség értelmében gondolok, az amilyen még senkinek sincs kifejezésére. És miért? Hát nem azért, hogy neki jobb legyen, hanem, hogy ezzel felvághasson, és lenézhessen másokat. Mostanság, amikor annyira gazdag a számítástechnika, és egyre többen tanulunk meg új módszereket – fejléchez, designhoz, íráshoz és még sorolhatnám -, mit csinálunk? Magunkba zárjuk őket, és senkivel sem osztjuk meg, nehogy ők is tudják, nem csináljuk meg számukra, nehogy az övéké is olyan legyen.
Önzővé, magu(n)knak valóvá, és lenézővé váltunk. Váltak.
Ölel Titeket:
Lisa Nowell xx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése